Konyha tündérek

Múlt héten nagy változásokon ment keresztül a kis lakásunk. A támogatók jóvoltából sikerült konyhaformát öltenünk az étkezőnek. Amikor elmentem megnézni az itteni boltokba a lehetőségeket elcsodálkoztam, hogy 35.000 forintért gyönyörű konyhabútort lehet kapni, így belevágtunk a felújításba. Kedden este megvettük a bútort, már késő volt így nem kezdtük el összerakni, csak letettük az ajtó elé. A lányok másnap reggel fél 6-kor izgatottan rohantak ki a konyhába, majd csalódottan csoszogtak vissza a szobába. Kérdeztem, mit vártok a Mikulást?

Elötte való napokban a kis székely leánykám nekifogott már a takarításnak:

Azt hitték, hogy én egymagam este összeszerelem a bútort és reggelre csodaszép konyhát varázsolok. Arra még várni kellett egy kicsit. A lányok kezdenek bennem megbízni, felnézni rám így szerintem tényleg elhiszik, hogy vannak különleges képességeim.

Szerdán felkaroltam három férfi kollégámat, hogy segítsenek. A csütörtöki napot tűztük ki a konyha projektemre. Én is izgatott voltam már így kora reggel nekiveselkedtem az összeszerelésnek. Elég gyorsan megakadtam, már a román nyelvű útmutatóval meggyűlt a bajom. Amikor kibontottam a kis dobozkát rám kacsintott ezer különféle csavar.

 Ott már éreztem, hogy hiába vagyok, egy talpraesett nő vannak dolgok, amikhez a férfiak jobban értenek. A délelőtt folyamán lassan megérkezett a kis csapatom, elég sokat haladtunk az összeszereléssel. Az ebédidőre szétszéledtünk, mindenki ment a dolgára, ebédeltetés, gyermekek tanulása így megállt kicsit a folyamat. Egy óra körül hazaért a legkisebb lányom, akinek a segítségével a konyhabútor felső részének a vázát összeszereltük. Nagyon kis ügyesen csavargatta be nekem a csavarokat, némelyiket úgy meghúzta, hogy reccsent a fa. Van erő a kislányba. Ebédnél boldogan mesélte mindenkinek, ő szerelte össze a polcokat, sokat jelentett neki, hogy az ő keze munkája is benne van a konyhánk szebbé tételébe.

Késő délután visszatértek a férfiak és az alsó részének az ajtaját próbáltuk bemérni, nem volt zökkenőmentes, pár dolog eléggé el volt méretezve gyárilag így nem stimmeltek az ajtók, de addig tanakodtak, míg sikerült megoldani a problémát. Úgy belejöttünk, hogy vacsorázni sem mentünk le, késő estig elhúzódott az ajtók felszerelése. Láttam kezd elszállni a fiúk lelkesedése. Eszembe jutott, hogy szüleim hoztak ki nekem igazi házi kolbászt. Kenyerem volt otthon így megkínáltam őket, felcsillant a szemük, már amikor szeleteltem beleszippantottak a levegőbe és mondták, hmmm ez aztán tényleg házi kolbász. Arról kellett volna egy képet készítenem, a konyhám romokban, minden szanaszét, mindenki ahol tudott állva majszolta a „vacsorát”. Új erőre kapva befejeztük az ajtók felszerelését és mindenki nyugovóra tért.

Csak ennyire volt szétrobbantva a konyhám:

Másnap kora reggel nekiálltunk a felső elemet felfúrni a falra. Sietni kellett, mert mindhárom kollégámnak volt kiosztva teendő a kolostornál. Végül még a délelőtt folyamán sikerült az utolsó csavart is felfúrnunk, a fiúk tovább rohantak a dolgukra, nekem meg volt még időm teljesen feltakarítani, bepakolni a konyhát mielőtt a lányok megérkeztek volna.

Amikor meglátták nagyon elcsodálkoztak és megkérdezték, hogy nevelő néni ez tényleg a mi konyhánk?

Jól érzik magukat ők is a szépben, azóta mindenki mosogatni akar, a konyhában tanulni. Hétvégén ki is díszítettük, vettünk még virágokat, lányok papírból színes hópelyheket vágtak a falra, kagyló füzéreket tettünk a mosogató köré. Nagyon kis otthonos lett.

Új hűtőt is tudtunk venni, csodaszép fehér. A régi hűtőnk néha úgy gondolta, hogy este ő is alszik, reggelre vízben úszott a konyha és minden ennivaló, ami benne volt. Ránk fért már egy új hűtő is.

Látják a lányok mennyire fontos, hogy a konyha is élhető élettér legyen, gyermekként ujjongtunk és gyönyörködtünk a konyhában. Látom rajtuk is, nagyon vigyáznak rá, megbecsülik. A barna ajtólapok lakkozottak, jól meglátszik rajta minden ujjlenyomat és porszem. Minden nap ablakmosóval tisztítják meg, és nem kellett kérem tőlük, de éruik, hogy jobb élni egy tiszta rendezett lakásban.

Most az előteret szeretnénk egy kis nappalivá átalakítani, mondtam a lányoknak, hogy még meg kell álmodnom. Van, amikor egy bútornak nem találom, a helyét otthagyom az előszobába, lányok kérdezik hol lesz a helye? Mindig csak annyit mondok, hogy meg kell álmodnom, másnapra mikor hazaérnek az iskolából már a helyén is van. Meg is jegyzik, hogy maga tényleg megálmodta.

Amióta szóba hoztuk a nappali projektet minden reggel megkérdezik, hogy most miről álmodtam. Mondtam nekik, hogy kanapé nélkül nem tudom megálmodni hol legyen, először magát a kanapét kell megálmodnom. Néztek furán, hogy az én álmomban lévő kanapéra ők hogyan fognak ráülni. Remélem, hamarosan meglátják ;)

Ilyen volt:

Ez lett a végeredménye a közös munkánknak:

Szeretettel:

Anna nevelő néni

Szeretném megköszönni a támogatást a konyhánkra és azoknak is akik segítettek az összeszerelésben.

Köszönjük szépen :)