Lezárult az első félév
A nagyböjtöt megelőző időszakban sok mulatságban volt részünk. Csaba testvérnek is megtartottuk a születésnapját. A gyermekek műsorral készültek, énekeltek, táncoltak. Minden család készített neki egy tortát a gyermekekkel. Persze nem ő ette meg mind a 25 tortát: a családok meghívtak egy másik családot és tortát cseréltek. Mi a szomszédunkkal cseréltünk. Körbeültünk egy nagy asztalt a gyerekekkel , és jóízűen elfogyasztottuk a finomságokat. Igazán jó hangulatban telt el ez a vasárnap délután.
Fotók:
Még meg sem pihentünk, és már jött is a farsang. A kolostori farsangon az „X-faktor” mintájára a „Ferenc- faktor” került megrendezésre, amelyre minden családnak be kellett neveznie. Szakmai zsűri előtt adtuk elő a produkciókat. Mi Petőfi Sándornak a „Falu végén kurta kocsma” c. költeményét játszottuk el eredeti, ill. modernizált változatban. Eljátszottunk a gondolattal: ha Petőfi Sándor ma élne, hogyan írta volna meg ezt a versét?
Íme az eredeti és az átírt változat:
Falu végén kurta kocsma
Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
De a kocsma bezzeg hangos!!!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjongatnak,
Szinte reng belé az ablak.
„Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifjú babám!
Húzd rá cigány, húzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”
Bekopognak az ablakon:
„Ne zúgjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy.”
„Ördög bújjék az uradba,
Te, pedig eridj a pokolba!
Húzd rá cigány, csak azért is,
Ha kell, mindjárt az ingemért is!”
Megint jőnek, kopogtatnak,
„Csendesebben mulassanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg.
Feleletet egyik sem ad,
Kihörpintik boraikat,
Véget vetnek a zenének
S hazamennek a legények.
Falu végén füstös diszkó
Falu végén füstös diszkó,
Fújja a szél a sok piszkot,
Sörös doboz rúzsos cigik,
Ezt dobálták szét a tinik.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a Ford, jól bezárták,
A riasztót is rákapcsolták.
De a diszkó bezzeg hangos!!!
Megszólalt a 600 Wattos!
A legények káromkodnak,
A leánykák szivaroznak.
Hé, bébi, jó a bokád,
Hozd ide a legjobb vodkát!
Vén legyen, mint a nagypapim,
És butítson, mint a kokain!
Hé, diszdzsoké, hangosabban,
Míg a dobhártyám nem robban,
Reppeljünk az éjszakában,
Jó kis buli van itt máma!
Megszólal a telefon:
Polgármester parancsol:
A diszkónak le kell állni,
Mert Ő nem tud csicsikálni.
Hé, haver! Ne fárasszál,
Húzd a fejedre a párnát!
Hé, diszdzsoké hangosabban!
Míg a fogam ki nem pottyan!
A telefon újból csörren,
Na, mi van? Ja, már értem!
Hé, srácok! Csaba testvér közeledik!
Feleletet egyik sem ad,
Felhörpintik vodkáikat,
Véget vetnek a diszkónak,
És gyorsan haza iszkolnak.
Egy „fiús” családdal szövetkeztünk, hogy férfiak is legyenek az eredeti vers kocsmajelenetében. Aranyosak voltak, napok alatt megtanulták a szöveget, minden este jöttek a próbára. Egyik este próba előtt odasúgták a lányoknak, hogy ők még mindig nagyon éhesek nincsen valami csokijuk? Persze a lányok elmondták nekem. Felajánlottam nekik a hűtőben lévő tojásokat. Mind a négy nagyfiú nekiállt tojást sütni, teát főzni: rendkívül jól feltalálták magukat a konyhában. Amikor végeztek, elpakoltak és elmosogattak. Igazi házias fiúk.
A kolostori farsang szombat este volt, de előtte pénteken „csapatépítő sütögetést” rendeztünk.
Krumplit és húst sütöttünk, illetve a fiúk készítettek el mindent. Ezzel az estével ajándékoztam meg őket, amiért a fiúk is, meg a lányok is ügyesen megtanulták pár nap alatt a színdarabot. Összeültünk mindannyian, jókat ettünk és jókat beszélgettünk.
Amikor elpakoltak és elmosogattak, megnéztünk még egy filmet közösen, pattogatott kukoricával -ahogyan azt kell. Kérdezték is a fiúk, hogy nem akarok-e inkább fiú- családot vállalni, mert ők hozzám akarnak jönni, olyan jól érzik itt magukat. A lányok rögtön rájuk förmedtek, hogy „A mi nevelő néninket nem adjuk”!
Elérkezett a szombat este. Nagyon izgultak, de jól sikerült a műsorunk. A fiúk teljesen beleélték magukat a régies, magyar népzenés kocsmajelenethez, a lányok meg a disco részben. Előfordultak apróbb hibák, de ügyesek voltak. Meg is nyertük a harmadik helyezést. Egy hatalmas doboz édességet kaptunk: a lányok túláradó boldogsággal vonultak ki a nyereményért. A legkisebb lányom kiabálva rohant hozzám: „Nevelő néni , nyertünk, nyertünk, nyertünk!!! Nagyon örültek, és a sikeren felbátorodva, már kérdezgetik, hogy nem akarok-e még egy szereplést betanítani, mert szívesen jönnének szerepelni.
Farsangi csipet-csapatom:
plus.google.com/u/0/photos/photo/104460359139375970953/6254786325498963570
A napokban az egyik nagyfiú odajött hozzám, hogy van-e gyökereztetve virágom?
Kiderült, hogy látta nálunk, milyen hangulatossá, otthonossá tudják tenni a virágok a lakást – ezért elhatározta, hogy ő is szeretne néhányat ültetni a saját fiúlakásukba.
Szerencséjére éppen akkor gyökereztettem néhányat, így tudtam adni neki. Boldogan vonult el velük. Virágozzanak most már náluk!
Az iskolában is megtartották a farsangot, de csak az 1-4 osztályosoknak. A két legkisebb lányom be is öltözött. A legkisebb hercegnőnek, a testvére pedig kukacos almácskának. Itt az a szokás, hogy egy olyan verset is meg kell tanulniuk, ami a jelmezéről szól. Nagyon kis aranyos versikéket találtak a jelmezükhöz.
Fotók:
Elérkezett a nagyböjt és a hamvazószerda.
Nekem azon a héten el kellett utaznom, de vasárnap mondtam a lányoknak vacsoránál, hogy szerdán mindenki menjen el misére, mert hamvazószerda lesz. Az egyik lányom megkérdezte, hogy miért olyan fontos a szerdai mise?
Levegőt sem tudtam venni a válaszadáshoz, a negyedikes kislányom már rögtön mondta: „Még ezt sem tudod? Akkor kenik be a fejünket borssal!”
Jót nevetett az egész család, utána elmagyaráztam nekik, hogy nem borsot kennek a homlokunkra, mert akkor mindenki hapcizva jönne ki a templomból.
A múlt héten lezárták a gyermekek félévi jegyeit a tanítók. Három lányom bukott matematikából, a kilencedikes, ötödikes és a negyedikes. A többi lányomnak sikeres volt az első félév, remélhetőleg még sikeresebb lesz a második.
A kilencedikes és az ötödikes lányaim az idei tanévben kerültek Dévára. Előző iskolájukban sem remekeltek ebből a tantárgyból. A matematika tanáruk említette nekem, hogy most már megismerte a lányokat: ha ugyanezt a fejlődést látja, akkor év végén átengedheti a lányokat. Az ötödikes kislányom hónapokig nem állt szóba a tanárokkal: ha szólították, megkukult. Érzékeny, zárkózott gyerek: nehezen nyílt meg az új iskolában.
Gondolom, most sokan kérdezhetik: Hogyan lehet a bukást fejlődésnek nevezni?
Romániában 1-10-ig van az osztályzás. Az 5-ös osztályzat esetén engedik át a tanulókat. A lányok idáig kettessel bukdácsoltak, de most négyessel buktak meg: ez már fejlődés. Egy ilyen gyermeksegítő alapítványnál , ahol halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek vannak, meg kell tanulnia a nevelőnek, hogy apró előrelépéseket is sikerként könyveljen el. Bíztassa a gyermeket, hogy jó úton van, halad előre: még ha legbelül tudja is, nagyon lassú a fejlődés. Régebben említettem, hogy ez a munkahely tényleg nem az a hely, ahol azonnal ízlelheted a munkád gyümölcsét. Itt hosszú hónapok, évek alatt érik be az, amiért küzdesz nap, mint nap. Ezek a gyerekek súlyos batyut cipelnek magukkal. Nem elég a múltjuk, hogy honnan jönnek, milyen lelki sérüléssel, de bármikor beüthet egy újabb lelki megrázkódtatás, ami teljesen kizökkenti őket a már megszokott életrendből.
Mind a három bukdácsoló lányommal történtek olyan események, ami miatt nehezen tudtak koncentrálni az iskolai feladatokra. A két nagyobb lánynál már helyreraktuk a problémát, remélhetőleg második félévben jobban odafigyelnek a tanulásra. Szép lassan elindultunk felfelé.
A negyedikes kislányommal sajnos a mai napig küzdök és egyre rosszabb a helyzet. A karácsonyi vakációt otthon töltötte és szemtanúja volt olyan családi „történéseknek”, amit azóta sem tud feldolgozni.
Amikor visszajött a vakációból, apuka adott neki egy telefont, hogy tudják tartani a kapcsolatot. Azóta minden telefonbeszélgetés után sírdogál a kislány, majd egy napra kezelhetetlenné válik, teljesen kifordul önmagából. Senkire és semmire nem figyel, panaszkodnak rá a kollégák illetve a tanárok is. A családban is nagyon csúnyán piszkálja a lányokat, mindenkit kikészít, és agresszív.
A szülők családi problémáikkal traktálják telefonon keresztül. Nem fejtem ki miről folyik a beszélgetés, de csupa olyan dologról, ami nem tartozna egy 11 éves kislányra.
A telefont már régebben elvettem és megpróbálom kicsit kontrollálni a szülőkkel való kapcsolattartást.
Nem tudom mi lesz ennek a történetnek a feloldása, még minden folyamatban van. A megoldás elméletben könnyű: Ennek a kislánynak csak szeretetre és odafigyelésre van szüksége. Ez így igaz. De mondani könnyű, megélni most nagyon nehéz. Jelenleg hatalmas erőt kell vennem magamon, hogy szeretni tudjam. Ahogy telnek a hetek, érzem, kezdek eltávolodni tőle.
Minden nap valami olyat csinál, amitől teljesen kiborul a környezete és én is. Az eszem tudja, hogy egy őszinte, szeretetteljes ölelés, gesztus, biztos kapaszkodó lenne számára ebben a helyzetben.
De ki tudná szeretettel ölelgetni azt a gyermeket, aki folyamatosan visszafelesel, szemtelen a felnőttekkel, bántja a társait, megkeseríti a mindennapokat?
Ezzel a problémával küzdök és, hatalmas alázatot kellene gyakorolnom a probléma megoldása érdekében,hogy a kislány lelkiállapota rendbe jöjjön. Nehéz, de talán nem lehetetlen. Az első lépéseket már megtettük.
Minden nap este 8 órától rózsafüzér imádság van a kiskápolnában.
A lányokkal én is lementem néhányszor. Az egyik este nagyon feldúltan érkeztem, persze a lányom miatt. Nem is tudtam elterelni a gondolataimat a problémáról. Mondtam serényen az imádságokat, de lélekben teljesen máshol jártam. A rózsafüzér végén felmentünk a lakásba. Amíg a lányok fürödtek, az alatt az idő alatt teljesen megnyugodtam és már nem gondoltam a nehézségeinkre. Kis idő elteltével arra lettem figyelmes, hogy ez a negyedikes kislányom zokog benn a szobában. Elmondta, hogy az apukája megint miket mesélt neki anyukájáról, és csak nézett rám könnyes szemekkel, várva , hogy megoldom a problémát. Gondolkodás nélkül magamhoz öleltem, megpusziltam a homlokát és odasuttogtam neki: „Ez a felnőttek problémája. Nem a te felelősséged megoldani, ezt nekik kell rendbe hozni. A te dolgod hogy gyermek légy.”
Pár percig még szipogott, majd lenyugodott és szépen elaludt. Amikor már mindenki nyugovóra tért bementem a szobámba és elcsodálkoztam magamon. Hogyan tudtam így megölelni ezt a kislányt, akire pár órája még nagyon dühös voltam? Fiatalabb koromban nem nagyon értékeltem a rózsafüzért. Nem tudtam felfogni: mi az értelme annak, hogy irdatlan mennyiségű Üdvözlégyet és Miatyánkot mormognak el az emberek. Ma már nem csak látom, tapasztalom is az eredményét. Van ereje az imádságnak, segít átlendülni a hétköznapok nehézségein.
Most februárban el kellett utaznom 2 hétre orvosi vizsgálatok miatt. A lányokat szétosztottam más családokba. Egy hét múlva már kétségbeesetten írogattak nekem interneten, hogy mikor jövök már haza, hiányzik nekik a családjuk. Sajnáltam nagyon, hogy nem lehettem velük, de örömmel olvastam, hogy a család szót írták le. Nem én hiányzom nekik, hanem a család. Jót tett nekik ez a kis külön lét. Sokkal jobban megbecsülik egymást, és engem is, mert tudják, ha én elmegyek borul minden. Így most próbálnak vigyázni rám is és egymásra is.
Amíg elutaztam, „születésnaposok"is voltak a családban. Vasárnap ebéd után elmentünk a parkba játszani, majd az eső elől betértünk egy cukrászdába, hogy megünnepeljük a kis szülinaposokat. Szerettem volna sütni egy tortát, de elromlott a gáztűzhelyem. A borús idő ellenére is nagyon jól éreztük magunkat.
Fotók:
Amikor visszajöttem, kaptam egy új kislányt, aki hetedik osztályos. Régóta itt él az alapítványnál, jó néhány nevelőt elfogyasztott már. Nem egy egyszerű eset, de mondtam a lányoknak:Fogadjuk be szeretettel őt, hátha nálunk megnyugszik végre. Pár napja van csak velünk, de nagyon megkedveltem őt. Rettentően sokat beszél, de jópofa kislány. Első este leültem vele tanulni. Nagyon rossza a szeme, megkért, hogy segítsek neki földrajzból, mert szeretne felelni, de nem tud eligazodni a térképen. Rájöttem, hogy azért nem tud eligazodni, mert nem látja szegényke.
Afrika államairól tanulnak. Így lerajzoltam egy nagy papírra Afrikát, különböző színekkel megjelöltem a különböző államokat. Egy másik papírra meg nyomtatott nagy betűkkel ráírtam az államok nevét ugyan azzal a színnel, amivel a térképen jelöltem. Pillanatok alatt megtanulta. Másnap, amikor hazajött az iskolából, szó szerint berontott a szobámba: nyakamba ugrott és örömmel elújságolta, hogy kapott egy 10-est földrajzból, mert feleltették.
Ő is betöltötte a héten a 14. életévét, így személyi igazolványt kellett csináltatnunk. Említette: nagyon várja már, hogy neki is legyen igazolványa, csak az a helyzet, ha fényképezik, minden fekete fehér képen úgy néz ki, mint egy szellem. És valóban…mutatott pár képet. Jót mosolyogtam rajta. A kislány albínó, és azért nem látszik a fekete- fehér igazolvány képeken.
Most már kilencen élünk a kis lakásban. Nekem már fel sem tűnik, hogy eggyel többen vagyunk. Sok jó kis helyen is elfér. Kezdünk egyre jobban családdá forrni, a humor és a jókedv sokat segít ezen a folyamaton. A lányaim pedig hál’Istennek, nem szenvednek hiányt humorból és a jókedvből.